Mi van a szmogriadó körül?
2011 november 05. (szombat) 10:37

Hát enyhén szólva nevetséges ami a fővárosban történt, a szmogriadó riasztási fokozatával kapcsolatban. Mi is történt valójában?

Először is a történtek tárgyilagos megismerésének érdekében idézzük a rendeletet:

 

A budapesti szmogriadótervről szóló, jelenleg is hatályos 69/2008. (XII. 10.) fővárosi közgyűlési rendelet (.pdf) 5. paragrafusának (3) pontja szerint „az e rendelet szerinti intézkedések a tájékoztatási fokozat elrendelése esetén a kihirdetését követően azonnal, a riasztási fokozat esetében a kihirdetést követő nap 6 órától lépnek életbe”.

 

Tarlós István november 4-én, pénteken rendelte el a szmogriadó riasztási fokozatát, amit péntek reggel hat órai hatállyal érvénybe léptettek, azaz a piros és fekete környezetvédelmi plakettel ellátott járműveket a fővárosból kitiltották.

Ezzel a főváros saját szmogriadó-rendeletével ellentétes, mi szerint a riasztási fokozathoz tartozó intézkedések a kihirdetést követő napon lépnek érvénybe. A rendőrség pénteken már bírságolt, jogtalanul !!!

Információk szerint a bírságot kifizető autósokat kártalanítják, azoknak pedig, akik csekket kaptak, nem kell befizetniük a büntetést, ezt Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub ügyvédje is megerősítette, aki elmondta, hogy a pénteken megbüntetett autósoknak nem kell befizetniük a büntetést.

 

A BRFK szóvivője szerint ha a Főpolgármesteri Hivatal kihirdeti a riasztási fokozat érvénybelépését, akkor a rendőrség nem mérlegel, hanem bírságol.

 

A Főpolgármesteri Hivatal szóvivője, pedig azt nyilatkozta: Nem az Ő felelősségük, a jogtalan bírságolás, nem ők utasították a rendőrséget, hogy bírságoljanak.

 

Akkor most mi van????

Felmerül még egy kérdés, mi van azokkal az autósokkal akik szabályosan parkoló jegyet váltva parkolnak, de a hibásan alkalmazott rendeletnek köszönhetően nem hagyhatják el a parkoló helyet másnap, és megbüntetik őket???

 

Ugyanis a fővárosi parkolási rendelet szerint a riasztási intézkedések, azaz a forgalomkorlátozás idején korlátozott azaz a piros és fekete plakettel rendelkező járművek díjfizetés nélkül parkolhatnak!!!

Azóta a Főpolgármesteri Hivatal közleményt adott ki miszerint tévedés történt

Aki nem tudja a 2009-ben érvényét vesztette rendelet volt ami a rendszám páros,páratlan volta szerint korlátozta a közlekedést szmogriadó esetén.

Valószínűleg sokaknak az újdonság erejével hat az alábbi rendelet részlet is ami a megelőzést szolgálja és érvényben van:

( zárójelben jegyezzük meg a rendeletben HIBÁSAN, az azóta már nem ide tartozó SÁRGA plakett szerepel !!!)

 

részlet a 69/2008. (XII.10. Főv.Kgy. rendelet Budapest Főváros szmogriadó-tervéből:

 

(2) A szmogriadó fokozatai:

a) tájékoztatási fokozat, amelyben a légszennyezettségi szint rövid idejű hatása veszélyt
elent  a  lakosság  különösen  érzékeny  (gyermek,  időskorú,  beteg)  csoportjaira,
elrendelésével együtt azonnali és megfelelő tájékoztatást kell adni; a szálló por (PM10)
esetében a korlátozással járó (a riasztási fokozathoz tartozó) intézkedés elrendelésének
ehetőségéről a riasztási fokozat elrendelését megelőző nap 18 óráig előzetes tájékoztatást
kell adni.

b) riasztási fokozat, amelyben a légszennyezettségi szint rövid idejű hatása veszélyt jelent
a teljes lakosságra, elrendelésével együtt azonnali intézkedéseket kell elrendelni.


2/A. § (1) A szmogriadót, annak fokozatát és az adott fokozathoz e rendeletben meghatározott
intézkedéseket a főpolgármester rendeli el és szünteti meg.


(2) A főpolgármester e rendelet szerinti intézkedéseit a Magyar Távirati Irodához eljutatott
sajtóközlemény útján, valamint a Fővárosi Önkormányzat honlapján hirdeti ki.


(3)  A  főpolgármester  folyamatosan  gondoskodik  a  budapesti  légszennyezettséggel
kapcsolatos aktuális tájékoztatásról
a) a Fővárosi Önkormányzat honlapján,
b) a Főpolgármesteri Hivatal munkaideje alatt az Ügyfélszolgálati Irodán,
c)  a Fővárosi Közterület-felügyelet 24 órás Ügyeleti Szolgálatán (továbbiakban: Ügyelet)
keresztül.

(4)  A szmogriadó-fokozatok megszüntetésének időpontját a főpolgármester a Magyar Távirati
Irodához eljutatott sajtóközlemény útján, valamint a Fővárosi Önkormányzat honlapján hirdeti ki.

 

Szmoghelyzet kialakulásának megelőzése

3.§ (1) A szmoghelyzet kialakulásának megelőzésének érdekében a gépkocsik környezetvédelmi
felülvizsgálatáról és ellenőrzéséről szóló 7/2002. (VI. 29.) GKM-BM-KvVM együttes rendelet 9. számú
melléklete alapján, a rendszámtáblán sárga színű, hatszögletű környezetvédelmi plakettel ellátott
(a továbbiakban: kedvezőtlenül sok légszennyező anyagot kibocsátó) gépjárművek forgalma tilos
október 20-tól, március 8-ig tartó időszakban a (2) bekezdésben meghatározott területen.

 

(2) Az (1) bekezdés szerinti közúti közlekedési korlátozás területe az Árpád híd - Róbert Károly
körút - Hungária körút - Könyves Kálmán körút - Lágymányosi híd - Dombóvári út - Sárbogárdi út
- Hamzsabégi utca - Budaörsi út - Alkotás utca - Krisztina körút - Vérmező út - Margit körút -
Bem József utca - Bem rakpart - Árpád fejedelem útja - Lajos utca - Pacsirtamező utca által
határolt terület, kivéve a Budai alsó rakpart.

forrás: index, budapest.hu, totalcar.hu